Hol is kezdjem? 
Talán ott, hogy 2022. novemberében Marica Pelsőczy felvetette, hogy mi lenne, ha körbefutnánk 6-10 fős csapattal a Tisza-tavat az UTT130 keretében. Jómagam igent mondtam, hiszen az UB-k terén -már az hiszem mondható -rutinos Balaton kerülő vagyok az idei 4. teljesítéssel. De a kistestvér, még egyszer sem került szóba.
Aztán az ötlet gyorsan redukálódott 4 majd 5 főre, -a csapatkapitányi feladatot szegény Levente vállalta fel- aki sajnos mostanára már csak az égi futópályáról tekinthetett le ránk. 
Az 5 fős csapat teljesítés mellé még felvetődött egy szuper környezetbarát ötlet: mi lenne, ha a váltásokat, -az időközben csapattá alakuló tagok által UB-t is így teljesítő Vasarhelyi Istvan, Olivér Soós- kerékpáros váltásokkal oldanánk meg! Azaz, futsz és tekersz tovább!
Tetszett az ötlet így hát erre is igent mondtam.
Csapatunk a Kerülünk – Marica Pelsőczy , Vasarhelyi Istvan , Olivér Soós , Viktor Gáspár , és belőlem- állt össze.
Eljött hát a verseny reggele.
Nekem szuperül indult, elkapott egy jó kis hasmenés! 
Basszus, hogy lesz így futás? Bicajozás? Reggeli kávé nuku, vizet is csak nagyon módjával mertem inni. Enni pedig csak banán! A verseny végére, már rá se bírtam nézni, annyit ettem.
A verseny
Marica indította el a csapat első etapját. A tervezett köridőtől jóval erősebb tempóban, amit végig is tudott tartani, soha jobb kezdet! 
Mi többiek pedig bringán kísértük. Aztán jöttek szépen sorban a többiek. Rám 12 óra körül került sor. Akkor már kezdett jó idő lenni! Olivér megnyugtatott, hogy a délután még jobb lesz.
Futottunk, tekertünk, nagyon sok idő nem jutott pihenésre evésre, mert bizony menni kellett tovább a következő váltópontra, hogy időben megkapja a csapattárs a váltást.
Maricával folyamatosan monitoroztuk a futókat, hátha felismerni vélünk #MIF-es tagokat. Inkább kevesebb, mint több sikerrel sikerült abszolválni ezen kísérletünket. 
Az általunk megelőzött futókhoz szinte mindig volt egy-két bíztató szavunk, sokan válaszoltak is rá. 
Persze voltak olyan társak is, akik karót nyeltek, rezzenéstelen arccal futottak tovább.
A fordító után már voltak kisebb hullámvölgyek, de mire sorra kerültek a váltótársak, mindenki felülemelkedett ezeken.
Alig vártuk már, hogy végre valami rendes kaja is lecsússzon a torkunkon, mert a napot egy-két szendviccsel, -Marica, István- egy-egy hamburgerrel és sajtburgerrel – Olivér és jómagam- nem volt egyszerű tartani. Már mindenki szeme előtt, -az otthoni háttércsapat által főzött bográcsgulyás- lebegett.
Az utolsó előtti váltóponton -az egyébként mindenhol nagyon kedves és odaadó rendezői csapat tagjai- megleptek bennünket egy kis vajas, paradicsomos kenyérrel, ami mennyei étek volt! 
Találkoztunk és drukkoltunk Bogár Janinak. Ő volt az egyike, aki mikor elmentünk mellette sok sikert kívánt nekünk is!
Egy kicsit talán a saját teljesítésről is…
Három futásom volt, az utolsó volt a leghosszabb. Ettől tartottam a legjobban, hogy akkorra már elfáradok a tekeréstől, a melegtől. De nem így lett. És most megint nem írok számokat. Az elsőben és a harmadikban is hozni tudtam a tervezett tempót és amit saját magammal szemben is támasztottam. A közbenső kicsit elmaradt, de a lényeg, hogy sikeresen teljesítettem. 
De számomra megint nem ez volt a lényeg! Hanem az, hogy csapatban dolgoztunk, végig ment az egész csapat futva, kerékpározva az egész távot, jól éreztük magunkat, odafigyeltünk egymásra -még ha Marica egyszer egyedül is maradt és nem volt éppen nála semmi folyadék 
– és egy olyan dolgot csináltunk, amit jó lenne, ha egyre több csapat is követne…
Büszke vagyok a csapatra, mindenki teljesítésére! 
Na és persze magamra is, hiszen egy nem egyszerű pályát sikerült első alkalommal végig csinálni így közelebb a hatodik X-hez.
